Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.

itt vagy: Hírek

Falugyűlés - Közmeghallgatás - 2023. április 3.

2023. április 4., 14:05
Sipos Jánosné polgármester beszámolója

Falugyűlés-közmeghallgatás – 2023. április 3. Művelődési Ház és könyvtár

Rózsaszentmárton Községi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében tisztelettel köszöntöm a megjelent állampolgárokat a falugyűléssel egybekötött közmeghallgatáson.

Külön köszöntöm vendégeinket:

  • Szabó Zsolt országgyűlési képviselő urat
  • Varga József plébániai kormányzó urat
  • Kocsis Sándor urat, a csapadékvíz-elvezető rendszert építő Mátraközmű Mélyépítő Kft. ügyvezetőjét

 

Napirendjeink:

  1. Összefoglaló a 2019 óta eltelt fontosabb eseményekről, valamint tájékoztató a 2023-as évre elfogadott költségvetésről – előadó Sipos Jánosné polgármester
  2. Szabó Zsolt országgyűlési képviselő tájékoztatója
  3. Egyebek, ahol a megjelent állampolgárok elmondhatják véleményüket, feltehetik kérdéseiket

 

2019 márciusában tartottuk a legutolsó falugyűlést. Ez az év volt az utolsó normál működésű esztendő. Azóta válságok sorát éljük át. A covid járvány évei alatt sok-sok beteg és haláleset volt a községben, megfogyatkozott a lélekszámunk. Tisztelettel adózunk az elhunytak emléke előtt. A járvány nagy kihívás elé állította az Önkormányzatot is. Intézményeinkben sokan betegeskedtek, egy kedves munkatársunk el is halálozott, minden dolgozóra több munka nehezedett, pótolnunk kellett a kieső munkatársakat és nagyon figyelni a higiénés szabályok betartására. A teljes napi életünketátszerveztük.

Több mint 130 fő idős embert láttunk el naponta, biztosítottuk számukra az étkezést, a bevásárlást, a gyógyszerekhez való hozzájutást. Bevezettük a szociális étkezők számára a hétvégi étkeztetést is kiszállítással, mivel sok idős az egészségi állapota miatt már képtelen a főzésre. Mindehhez a logisztika rendelkezésre állt a sok előrelátópályázatnak, a félretett önerőnek köszönhetően, a megfelelő eszközpark a konyhánkon, a gépjárművek stb. Megjegyzem, egyetlen önkormányzat sem biztosítjaazóta sem a járásban a hétvégi étkeztetést.

Az óvoda, az iskola bezárt, otthon voltak a gyermekek, az idősek otthonában 8 fős izolációs szobát kellett kötelezően fenntartanunk, ahová nem vehettünk fel ellátottat, így jelentősen csökkent a bevétele az önkormányzatnak. De a rendszert továbbra is működtettük. Minden dolgozó munkahelyét megőriztük, mindenki megkapta a teljes fizetését a bérkiegészítésekkel együtt, holott az önkormányzat jóval kevesebb normatívát kapott és a térítési díjakat sem emelhettük.

A járvány miatt 2020. március 15. – június 16, valamint november 11. - 2021. június 20. között nem ülésezhetett a Képviselő-testület, a testülettel leegyeztetett polgármesteri döntések születtek. Kihívásokkal teli időszak volt, nagy megfontolással kellett működtetni az egész rendszert.

2020-ban a megnövekedett költségek és a csökkenő bevételek miatt kétszer is költségvetést is kellett módosítanunk, 18.583.591 Ft-ot, valamint 5.765.000 Ft-ot kellett megspórolnunk a költségvetési egyensúly fenntartása érdekében.

Emellett nagy elvonások sújtották az önkormányzati rendszert, a gépjárműadó bevétel teljes egészében az államhoz került, az iparűzési adó bevétel is kevesebb lett. Jelentősen megemelkedtek az üzemanyagárak és az élelmiszerárak is. Ez mind nem volt elegendő, 2022-ben kitört a szomszédos országban a háború és jött az energiaválság.

Intézményeinkben 2022. augusztusa óta többszörös áron kapjuk a villamos-energiát, bruttó 250 kWh/Ft és 289 Ft kWh közötti áron. A gáz ára bruttó 935 Ft m3-ként.

A közvilágítás díja 2021-ben még nettó 22 Ft/kWh volt, 2022-ben már 52,80 Ft/kWh, 2023-ban már nettó 225 Ft/kWh. Ez 10-szeres emelkedés. Plusz még ezen felül fizetjük a rendszerhasználati díjat, valamint a karbantartást. Egy havi közvilágítási díjunk összesen a 2021-es havi 302.000 Ft-ról havi bruttó 2.000.000 Ft-ra emelkedett. Ez csaknem hatszoros emelés.

2022 augusztusában a már elfogadott költségvetést módosítanunk kellett, 15.000.000 Ft-os költségcsökkentő csomagot fogadott el a Képviselő-testület a megnövekedett költségek, így kiadások kezelésére.

A spórolást az intézményrendszeren kezdtük, most is, mint mindig, az volt a célunk, hogy a lakosságot a lehető legkisebb mértékben terheljük. Az üres álláshelyeket nem töltöttük fel, összesen 11 státusz üres, 21 fok lehet az intézményekben, 15 fok a kiszolgáló helyiségekben a fűtési szezonban. A családsegítőt leköltöztettük a védőnői szolgálathoz, a művelődési ház és könyvtár október 1-től április 1-ig zárva tart, a községi rendezvényeket nem tartottuk meg szeptembertől. A díszkivilágításokat lekapcsoltattuk.

Minden döntésünknél elsőbbséget élvezett a működőképességünk megtartása, az intézményrendszer biztonságos üzemeltetése, a szociális ellátások, települési támogatások biztosítása.

A lakosságot 8. éve nem terheljük magasabb adókkal. A Pénzügyminisztérium tájékoztatója szerint 2023 évben 33.860 Ft lehetne a kommunális adó éves összege. Nálunk 14.000 Ft/év.

Az intézményi térítési díjak versenyképesek, még mindig alatta vannak a környező települések díjainak, de nyugodtan mondhatjuk, hogy országos szinten is nagyon kedvezőek. Ezek az alábbiak:

A szociális étkezők közül a 80 éven felüliek 2017-től 0 Ft-ot fizettek, egyéb ellátottak 300 Ft-ot. 2020 novemberétől emeltük 300 Ft-ra, ill. 500 Ft-ra. 2021. áprilistól már szombat-vasárnap is biztosítunk étkezést.

2022. szeptembertől 600 Ft a 80 éven felülieknek, egyéb ellátottaknak 800 Ft. 2019 és 2020-ban 210 fő vette igénybe az ellátást, ebből 165 fő térítésmentesen, 2021-2022-ben az ellátottak száma 177 fő volt. 2017-től a mai napig minden kiszállítást térítésmentesen biztosítunk.

2020-ban emeltük az Idősek Otthona térítési díjait 3.285 Ft/napra, azaz 30 napos hónap esetén 98.550 Ft/hóra. Az egyszeri belépési hozzájárulás ekkor szociális szinten 395.000 Ft volt, emelt szinten pedig 1.285.000 Ft.

2022. szeptembertől lehetett emelnünk a térítési díjakon, az Idősek Otthonában 4.400 Ft/nap, azaz 30 napos hónap esetén 132.000 Ft a térítési díj, az egyszeri belépés szociális szinten 700.000 Ft, emelt szinten pedig 2.000.000 Ft.

A gyermekétkeztetés díjai 2022. szeptember 1-től:

  • óvodai térítési díj bruttó 580 Ft
  • iskolai menza díj bruttó 345 Ft
  • iskolai napközi díj bruttó 625 Ft

A szociális normatíva terhére 2019 és 2022 között 13.436.000 Ft települési támogatást fizettünk ki összesen 995 főnek. Értendő ez az újszülöttekre, a gyermekekre a főiskolásokig bezáróan, a 70 éven felüliekre és a lakást vásárlókra. A lakást vásárlók emellett három év kommunális adómentességet is kaptak. Ebből a normatívából került finanszírozásra a gyermekétkeztetés és a szociális étkeztetés kipótlása is, a Szociális Bizottság által adott rendkívüli települési támogatás 3.931.975 Ft értékben, valamint a köztemetések összesen 375.313 Ft értékben. 2019-ben Milka csokit kapott 310 fő a gyerekek 368.900 Ft értékben, a 70 éven felüliek pedig 370 fő, 839.630 Ft értékben Milka szaloncukrot.

2022-ben önerőből finanszíroztuk összesen 575 fő részére a szaloncukrot 1.150.000 Ft értékben.

Köszönhetően az előrelátó számolgatásoknak, az igen szigorú költségvetési gazdálkodásunknak, az időben meghozott költségcsökkentő intézkedéseknek, ill. hogy mindig volt tartalékunk, most is talpon maradtunk, minden pályázatunkhoz tudtuk biztosítani az önerőket, megőriztük a működőképességünket. Természetesen hitelünk nem volt és ma sincs.

Ennyi nehézség, számolás, nehéz döntések meghozatala mellett is sok fontos pályázatot valósítottunk meg, a község fejlesztése mindig a legfontosabb volt számunkra.

 

2019-ben az alábbi pályázatok, beruházások valósultak meg:

TOP-4.2.1-15-HE1, "Szociális alapellátások fejlesztése"- 58.450.266 Ft

A régi, 100 éves orvosi rendelő új funkciót kapott, külső-belső felújítást, energetikai korszerűsítést, új a tető, a bútorzat, a családsegítőnk dolgozik benne.

Gondoltunk a jövőre, önerőből, 1.000.000 Ft-os költséggel külön választottuk a fűtési rendszert és az elektromos áram rendszert, hogy a fenntartási időszak letelte után, más célra is használhassuk az épületet.

A „Jó adatszolgáltató önkormányzatok” pályázaton 500.000 Ft-ot kaptunk a Közös Önkormányzati Hivatalban dolgozó pénzügyes kollégáink jutalmazására.

A kiegyenlítő béralapból a Közös Önkormányzati Hivatal 20%-os illetményalap-emeléséhez 8.504.000 Ft-ot nyertünk.

Az EFOP-4.1.7-16, "A rózsaszentmártoni Közművelődési Közösségi Színtér fejlesztése" pályázaton 26.962.984 Ft-ot nyertünk a Művelődési Házban új csoportszoba építésére, berendezésére, vizesblokk korszerűsítésére. Ezáltal kulturált környezetben, megnövelt alapterülettel tudjuk kiszolgálni a látogatókat.

A Belügyminisztérium - önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása pályázaton 15.000.000 Ft-ot nyertünk a Klapka György út, Rákóczi út felújítására, melyhez 7.000.000 Ft önerőt biztosítottunk.

A MFP-FFT/2019. pályázati nyereményből egy 40 férőhelyes urnafalat építettünk a temetőben, valamint beszereztünk 2 db egytálcás kegyeleti hűtőt összesen 4.999.990 Ft értékben.

A MFP-SZL/2019. pályázati támogatásból az Akácfa út 11. szám alatti, Csere Józsefné által felajánlott ingatlant újítottuk fel szolgálati lakás céljára, 13.651.840 Ft támogatással, önerő 412.915 Ft. A körzeti megbízott rendőrünk és kedves családja költözött be.

Önerőből megvásároltuk a megüresedett Takarékszövetkezet ingatlant 8.000.000 Ft összegben, ahol a gyógyszertár került elhelyezésre, szerintem bátran kijelenthetjük, hogy az üzemeltető városi szintű szolgáltatást alakított ki. Szintén az általános tartalék terhére megvásároltuk a Bányász út 11. szám alatti ingatlant 7.800.000 Ft-os áron, a Kölcsey F. úton az Angyal-féle házat 400.000 Ft-ért.

Saját forrásból megvalósult a Zrínyi M. köz akadálymentesítése, a Széchenyi út aszfaltozása, egy lombgyűjtő beszerzése, valamint a Szücsi úti játszótér felújítása összesen 5.400.000 Ft értékben, a Jószerencse út aszfaltozása 3.400.000 Ft értékben, a Petőfi út akadálymentesítése 1.000.000 Ft volt, a Rákóczi úti híd szalagkorlátjának megerősítése 381.000 Ft.

22.000 Ft-os áron megvásároltuk a volt meddőhányó 6 hektáros területét, valamint a Laczik-féle kőbányát. 12 évet dolgoztunk azért, hogy a volt meddőhányó rekultiválásra kerüljön, újra gazdasági célra legyen felhasználva. Bizonyára sokan tudják, hogy itt üzemelt a bánya idején az ahidráló és a strand. A terület egy részét bérbe adtuk az MVM-nek, ahol két 0,5 MW-os napelempark épült, mely a központi rendszerre termel rá. Az Önkormányzat bérleti díjat, valamint iparűzési adót kap a területek után 25 évig. További 3 terület elő van készítve napelempark számára.

Az általános iskola osztálytermeiben 200 m2 laminált burkolatot készíttettünk el, valamint lecseréltük a bojlereket 500.000 Ft értékben.

Az Ágói patak medrét a hivataltól déli irányban betonelemekkel burkoltattuk 6.500.000 Ft értékben. A Petőfi parkban a játszóteret felújítottuk, 1.300.000 Ft értékben, ellenkező esetben megtiltotta volna a hatóság a használatát.

Az egyház részére a sekrestye felújításhoz 200.000 Ft támogatást biztosítottunk.

 

2020.

A Belügyminisztérium - önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása pályázaton 15.000.000 Ft-ot nyertünk a Bányász út felújítására, önerő 2.948.986 Ft.

A MFP-FVT/2020. Temetői infrastruktúra fejlesztése pályázaton 42 férőhelyes urnafal építésére kaptunk 2.695.808 Ft-ot.

A MFP Kistelepülések járdaépítés, felújítás támogatása pályázaton a Szűcsi-Kossuth úti, valamint Erzsébet-Deák összekötő járda felújítására 5.000.000 Ft-os támogatást kaptunk, önerő 3.199.325 Ft.

A MFP-KKE/2019. Eszközfejlesztés, belterületi közterület karbantartásra pályázaton DongFeng traktort, fűkaszát, pótkocsit, hótoló lapot vásároltunk 4.612.640 Ft értékben, önerő 1.456.420 Ft, ezáltal is könnyebbé téve a közterületek rendbentartását.

A MFP-ÖTU/2020. pályázaton az Arany János út felújítására 7.846.097 Ft-ot kaptunk.

A MFP-AEE/2020. Orvosi eszközök beszerzése pályázaton a háziorvosnak 3 db asztali számítógép, defibrillátor, állványos mérleg, vérnyomásmérő, oftalmoszkóp, a védőnőnek számítógépasztal, forgószék, mérlegek, hűtőszekrény, hűtőtáska, laptop, asztali számítógép, szűrőaudiométer került beszerzésre 2.522.427 Ft értékben, nagymértékben segítve munkájukat és az ellátás színvonalát emelve.

A MFP Falusi civil alap pályázaton Dacia Dokker ebédszállító autót vásároltunk, a támogatás 3.999.992 Ft, itt a Móra Ferenc Alapítvány pályázott, önkormányzati önerő 1.079.388 Ft, az alapítvány használatra átadta az Önkormányzatnak a gépjárművet.

Önerőből vásároltunk 50 db karácsonyi fénydekorációt 1.500.000 Ft értékben, a 16 db szabvány villamos doboz 640.000 Ft-ba került.

Szintén önerőből vásároltunk az Önkormányzat és intézményei felhasználásának céljára Suzuki gépkocsit 6.000.000 Ft összegben. Az Albert Schweitzer Kórháznak 1.000.000 Ft-tal támogatást adtunk a koronavírus elleni védekezés céljára.

Az óvoda szennyvízrendszerének dugulás elhárítása, felújítása 1.082.000 Ft-ba került, az Akácfa út 11. szám alatti szolgálati lakás festése 1.153.795 Ft-ba. Eladásra került a Kölcsey úti Angyal féle ház 1.000.000 Ft értékben, a régi ebédszállító autó, a Citroen Berlingo pedig 430.000 Ft értékben.

 

2021.

A TOP-1.4.1-16-HE1, "Rózsaszentmártoni Labdarózsa Óvoda fejlesztése és minibölcsőde létesítése" pályázaton 89.272.501 Ft-ot nyertünk. A központi konyha miatt elfoglalt csoportszoba helyett plusz egy új, korszerű óvodai csoportszobát építettünk kiszolgáló helyiségekkel, valamint egy új minibölcsődét kiszolgáló helyiségekkel, bútorzattal, játszóudvarral, parkolóval.

Két rózsaszentmártoni édesanyának tudtunk ezáltal munkahelyet létesíteni.

A MFP-FAE/2021. Felelős állattartás elősegítése – ivartalanítás pályázaton 1.014.845 Ft-ot nyertünk, melyből visszafizetésre került 415.000 Ft, mivel nem kérte a tulajdonos a szolgáltatást, ill. elpusztult az állat.

A MFP-OJKJF/2021-Óvodai játszóudvar és közterületi játszótér pályázaton a Kossuth úti játszótér került bővítésre, támogatás 4.999.990 Ft, önerő 599.980 Ft.

A MFP-AEE/2021. Orvosi eszközök beszerzése pályázaton a háziorvosnak asztali számítógép, mobiltelefonok, pupillalámpa, ultrahangos magasságmérő, a védőnőnek: mobiltelefon, mérlegek, látásélesség vizsgáló tábla, szűrőaudiométer, fonendoszkóp, magzati szívhangvizsgáló, érintés nélküli lázmérő, vérnyomásmérő került beszerzésre, 1.566.008 Ft a támogatás, önerő 201.187 Ft.

A Kistelepülések önkormányzati rendezvények támogatása pályázaton a Tavaszköszöntő c. rendezvényre nyertünk 1.000.000 Ft-ot.

A MFP kommunális eszköz beszerzés pályázaton 2.554.896 Ft-ot nyertünk, melyből bozótvágó, láncfűrész, helybenfordulós, botkormányos fűnyírótraktor CubCadet került beszerzésre.

A MFP Utak, hidak felújítása pályázatból a Mátyás király utat újítottuk fel, a támogatás 8.196.567 Ft, önerő 688.433 Ft.

A MFP-ÖTIK/2021., "Művelődési ház tetőszerkezetének felújítása Rózsaszentmártonban" pályázaton a 100 éves Művelődési ház tetőszerkezetét újítottuk fel, támogatás 24.999.949 Ft, önerő 10.950.406 Ft, plusz villámvédelem önerőből 4.546.156 Ft. Megjegyezem, 2016 óta összesen 110.000.000 Ft-ot költöttünk az épületre, KEHOP, NKA, EFOP, MFP pályázatból 82.000.000 Ft-ot, önerőből pedig 28.000.000 Ft-ot.

A Magyarország 2021. évi központi költségvetéséről szóló 2020. évi XC. tv. Önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatása pályázaton a Diófa és Petőfi utak felújítására nyertünk 19.777.314 Ft, önerő 3.490.114 Ft.

Az MFP temetői infrastruktúra fejlesztése pályázaton újabb urnafalat építettünk, támogatás 2.499.058 Ft. Mind a 4 db urnafal és a halott-hűtők át vannak adva az Egyháznak üzemeltetésre.

Emellett az Egyházközséggel kötött szerződésünk értelmében minden évben fizetjük a temető vízdíját, valamint a hulladékszállítás költségét.

A szociális normatíva terhére került egy Opel Combo beszerzése 3.937.000 Ft értékben.

Önerőből került finanszírozásra:

  • iskolai tálalókonyha vízvezetékrendszer felújítása 1.324.991 Ft értékben
  • Ágói-patak belterületi szakaszán a növényzet megtisztítása, 2.203.450 Ft értékben
  • ismételt közbeszerzési kiírás a második bölcsödére 666.750 Ft
  • Dr. Király Csaba háziorvosnak 200.000 Ft támogatást biztosítottunk a covid járvány miatti költségekre

 

2022

A TOP-2.1.3-16-HE1 Környezetvédelmi infrastruktúra fejlesztése Rózsaszentmártonban pályázaton 499.997.828 Ft támogatást kaptunk, melyben Rózsaszentmárton csapadékvíz-elvezetésének második ütemét hajtottuk végre. A közbeszerzésen nyertes vállalkozó a Mátraközmű Mélyépítő KFT, mely nettó 352.599.997 Ft-os áron vállalta a beruházás megvalósítását. A többi költség az ÁFA, valamint a projektmenedzser, műszaki ellenőr stb. költsége.

Az első ütem még 2013-ban épült meg, ahol a község 1/3-ad részén épült ki a burkolt árok, valamint egy 20.000 m3-es záportározó. A mostani beruházással már a település 2/3-a került burkolásra. Ezt a beruházást is úgy tudtuk megvalósítani, hasonlóan a többihez, hogy több éves előkészítő munka előzte meg, saját erőből finanszíroztuk az elvi vízjogi engedélyes terveket több millió forint értékben.

November 30-án megvolt a részműszaki átadás. Köszönöm Kocsis Sándor ügyvezetőnek a határidőben és jó minőségben elvégzett munkát. Kérem, hogy amennyiben bárkinek gondja, problémája van a megvalósult árokrendszerrel, jelezze a hivatalban és az a vállalkozó részéről kijavításra kerül.

A TOP-1.4.1-19-HE1, "Minibölcsődei férőhelyek kialakítása Rózsaszentmártonban" pályázaton a Kossuth Lajos út 5. szám alatti, volt Polgármesteri Hivatal teljes felújítása indult meg múlt év áprilisban a második minibölcsőde céljára. A belső berendezés mellett parkoló és játszóudvar is kialakításra kerül. A támogatás 124.000.212 Ft (nettó 77.885.696 Ft + ÁFA = 98.914.834 Ft).

A munkálatokkal 2022. december 11-én végezni kellett volna, jelenleg a készültségi fok 92 %. Mivel a vállalkozó határidőre nem végezte el a munkálatokat és nem történt meg a műszaki átadás, a szerződés felmondásra került. Újabb közbeszerzést kell kiírnunk a fennmaradó munkálatokra és nagy valószínűséggel ráemelést is kell majd kérnünk a megnövekedett költségekre. Amennyiben a későbbiekben majd megvalósul ez a beruházás, újabb 8 fő kisgyermeknek tud ellátást biztosítani és két fő részére újabb munkahelyet létesítünk.

A TOP-5.3.1-16-HE1, "A helyi identitás és kohézió erősítése Rózsaszentmártonban" című 48.000.000 Ft-os támogatást három évre elosztva kaptuk meg, de a covid miatt négy év lett belőle. Konzorciumi partnerünk volt a Móra Ferenc Alapítvány, mely közreműködését ezúton is köszönjük. Három éven keresztül finanszírozásra kerültek az alábbiak:

1 db tanulmányút, padok, sátrak, vetítővászon, lap top, régi filmek digitalizálása, község történetét feldolgozó könyv I-II. kötet, korsók, képzések, kulturális programok: egészségnap, elszármazottak találkozója, Falunap, szüreti felvonulás, 6 tábor.

BM pályázat: Bem, Petőfi köz, Rózsafa út bruttó 19.649.601 Ft, önerő 2.947.440 Ft, nem nyert

MFP ÖTIK. Petőfi park kerti pavilon 4.595.000 Ft, nem nyert

MFP OJKF Almádi játszótér 4.668.520 Ft, nem nyert

A MFP-UHK/2022-Út, híd, kerékpárút pályázaton az Ady Endre u. és az Arany János út felújítása valósult meg, támogatás 15.804.700 Ft.

A MFP-ÖTIK/2022-Önkormányzati ingatlanok pályázatból a Sportpálya kerítése újult meg, támogatás 4.879.340 Ft, önerő 1.610.335 Ft.

A VP6-7.2.1-21 Külterületi utak felújítása pályázatot 2021-ben adtuk be, majd 2022-ben átdolgozva ismét és 2023 évben került elbírálásra.

Az önkormányzati épületek villamos rendszerének felújítása, szabványosítása önerőből 6.979.110 Ft-ba került.

Az Egyház temetőgondnokának bérét 2020. júliustól 2022 végéig összesen 1.280.000 Ft-tal támogattuk.

Kihelyezésre került a középső buszmegálló mellé egy Z-boksz csomagautomata.

 

Rózsaszentmárton Községért Kitüntető díjat kapott:

2019. Fáczán Gézáné

2021 Radnainé Túri Éva Katalin Dr. Király Csaba

2022. Varga József plébániai kormányzó

Díszpolgári címet kapott 2019-ben Dr. Illés Árpád.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

 

A Budaplast Vállalkozási és Kereskedelmi KFT. a Labdarózsa Óvoda részére bútorok vásárlására adott 400.000 Ft támogatást, az Őszirózsa Gondozási Központ részére szintén 400.000 Ft-ot mosogatógép vásárlására.

A Polgárőrség minden évben kapott támogatást, évi 200.000 Ft-ot, ill. egy alkalommal 300.000 Ft-ot.

Az Apc-Rózsaszentmárton kerékpárút tervezési szakasza véget ért, jelenleg az engedélyezési eljárás van folyamatban. Ennek a projektnek a keretében kerülne felújításra a Virág út is.

Az államtól 2021-ben és 2022-ben kaptunk kompenzációt a vállalkozások iparűzési bevallása véglegesítése után az önkormányzati kieső iparűzési adóbevételek pótlására. Ez három tételben kaptuk meg, összesen 11.112.900 Ft összegben. Tehát ez azt jelenti, hogy az adóévek lezárása után utólag az állam visszapótolta az önkormányzatnak a kieső adóbevételt.

 

A lakosság, valamint a vállalkozások által befizetett adók:

Építményadó

2019:          5.682.050 Ft

2020.          6.994.350 Ft

2021.          6.738.325 Ft

2022.          6.841.375 Ft

Összesen:   26.256.100 Ft

Magánszemélyek kommunális adója

2019.          12.412.497 Ft

2020,          13.596.365 Ft

2021.          12.885.467 Ft

2022.          12.367.818 Ft

Összesen:   51.262.147 Ft

Helyi iparűzési adó

2019.          26.387.298 Ft

2020.          17.930.481 Ft

2021.          15.628.318 Ft

2022.          26.627.360 Ft

Összesen:   86.573.457 Ft

Pótlék összesen:   934.504 Ft

Mindösszesen:     165.026.208 Ft

Összes hátralék:   29.539.762 Ft

 

A 2022.12.31. banki egyenlegek:

Önkormányzat: TakarékBank számlákon volt: 74.878.261 Ft, ebből szabad pénzeszköz 53.760.164 Ft

Kincstári számlákon: a második minibölcsőde pályázat kapcsán: 30.764.352 Ft, a csapadékvíz elvezető rendszer pályázatából: 61.095.562 Ft.

Közös Hivatal: 852.018 Ft, ez a népszámlálásból megmaradt összeg, amit vissza kellett fizetni

Óvoda: 97.960 Ft

Őszirózsa: Főszámla: 1.832.413 Ft, az elkülönített számlán: 8.690.559 Ft

 

Két pályázatunk van elbírálás alatt, amelyet 2022 január-februárban adtunk be:

A TOP-Plusz-1.2.3-21-HE1 Belterületi utak fejlesztése pályázat 70.600.000 Ft értékben, melyben az Árpád köz, a Horgas köz, az Akácfa alsó, a Kilencesi út, a Wesselényi, Erzsébet köz, Szabadság út felújítása fog megvalósulni, még ezen kívül az Akácfa úton 10 db vérszilva fa kerül telepítésre és 3 db led lámpatest a pályázati kiírás értelmében.

A TOP-Plusz-1-2-1-21, Élhető települések pályázaton a volt Sportöltöző felújítása, a kamerarendszer első ütemének kiépítése valósulhat meg. Az épületen a meglévő acél tetőszerkezet bontása, új fa tetőszerkezet, kerámia tetőhéjazat, azbesztmentesítés, napelemes rendszer, okos világítás, kondenzációs kazán, elektromos vízmelegítő, akadálymentesítés, belső burkolatok, belső nyílászárók, falazatok javítása, festése, villamos rendszer felújítása, gipszkarton mennyezet, új ereszcsatorna, szaniterek cseréje, hőszigetelés készülhet el, a pályázott összeg 110.625.198 Ft.

Önerőből fizettük ki a kamerarendszer terveit és engedélyeztetését, mely az egész községre terjedően elkészült, költsége 450.000 Ft.

 

Összesítve a 2019-2022 évet:

36 db beadott pályázat, 3 db elbírálás alatt, 3 nem nyert.

Megnyert pályázati támogatások:             1.018.309.252 Ft

ehhez önkormányzati önerő:                     38.183.645 Ft

saját erős beruházások:                             58.831.096 Ft

elbírálás alatt lévő pályázatok: 181.225.198 Ft + a pincei utas pályázat 248.370.506 Ft értékben, amely 2023-ban nyert, erről majd ott szólnék.

Az önkormányzat tulajdonában lévő belterületi utak jelenlegi állapota szerint az utak folyóméterét figyelembe véve 72 % már aszfaltos, 19 % mart aszfaltos, 9 % egyéb burkolatú.

A végére hagytam a legkedvesebb hírt, 2019-ben 11 újszülött, 2020-ban 17, 2021-ben 10, 2022-ben 16 fő kisgyermekünk született. 2023. január elsején a lakosságszámunk 2022-höz képest 30 fővel emelkedett, jelenleg 1966 fő állandó lakosa van Rózsaszentmártonnak.

 

2023

Az idei költségvetésünket 932.668.771 Ft bevétellel és ugyanennyi kiadással terveztük.

 

A kiadási oldal:

Személyi jellegű juttatásokra, magyarán munkabérre és a hozzá tartozó járulékra összesen, minden intézményt beleértve költünk 317.750.956 Ft összeget.

Dologi kiadásokra összesen 235.417.065 Ft-ot.

Ellátottak pénzbeli juttatásaira 4.173.000 Ft-ot.

Beruházások önerejére (pincei út, játszótéri pályázat) 14.572.132 Ft-ot.

Céltartalékunk 27.883.193 Ft.

Átadott pénzeszközök 283.887.540 Ft

Általános tartalék 164.865 Ft

Várható visszafizetések 2.000.000 Ft

Intézmények működéséhez saját erős finanszírozás: 14.784.105 Ft

 

A bevételi oldal:

Helyi adókból bevétel: 44.700.000 Ft

Államtól kapott normatíva: 325.272.177 Ft

Intézmények működéséhez saját erős finanszírozás: 14.784.105 Ft

Év végi számlaegyenleg: 78.735.198 Ft

Saját bevétel: 7.462.979 Ft

Intézményi bevétel, felhalmozási bevétel, átvett pénzeszköz: 461.713.560 Ft

Az államtól idén januárban az Önkormányzat kiegészítő támogatást kapott az alábbi feladatokra:

  • közvilágítás: 9.540.000 Ft
  • Őszirózsa Gondozási Központ: 16.767.035 Ft
  • Gyermekétkeztetés: 7.265.094 Ft
  • Összesen: 33.572.129 Ft
  • kulturális feladatokra: 894.960 Ft

Továbbá a minimálbér, garantált bérminimum emelése miatt a márciusban megjelent jogszabály szerint 27.148.316 Ft támogatást kapunk havi finanszírozásban. Ezek a támogatások nagyban segítik az Önkormányzat és intézményei működőképességének fenntartását.

A pincék után fizetendő adótételek 2023 évtől: közterületről nyíló pince (pincelyuk): 4000 Ft/év, hagyományos építésű borospince: 5500 Ft/év, borospince tetőtér-beépítéssel vagy emeletes borházzal: 8000 Ft/év.

 

Pályázatainkról

A VP6-7.2.1-21 Külterületi utak felújítása pályázatot 2021-ben adtuk be, majd 2022-ben átdolgozva ismét és 2023 évben került elbírálásra. Ez a 028-as hrsz-ú út felújítását jelenti. Első szakasza a temető végétől kezdődik és tart a parkolóig, majd onnan lefelé a Nagyvölgyi pincék felé, összesen 2023 m hosszban. Az első szakasz műszaki tartalma: aszfaltozás két rétegben, 3 m szélességben, padkarendezés, a második szakasz új pályaszerkezetet kap, padkarendezést, ill. burkolt árok kerül kialakításra. A csapadékot a nagy hosszesés miatt a baloldalon energiatörő fogakkal kialakított burkolt árokba vezetjük, majd átereszen keresztül átvezetjük a jobb oldalra, ahol a 028. hrsz-on levő zöldfelületen elszikkasztjuk.

Támogatási összeg 248.370.506 Ft, önerő 13.072.138 Ft. Jelenleg a közbeszerzési eljárás van folyamatban, terveink szerint a nyár végére végzünk a munkálatokkal.

A csapadékvizes pályázatunk kapcsán a megnyert pályázati összegből maradvány keletkezett, melyből az Ágói-patakot 424 fm hosszban tudjuk burkolt árokelemekkel ellátni. Ehhez vízjogi engedélyes terveket kellett készíttetnünk, engedélyeztetnünk, jelenleg a Kincstárnál van folyamatban az engedélyeztetés. Amint ezt megkapjuk, indulhatnak a munkálatok, melyek értéke nettó 45.806.609 Ft.

Pályázni szeretnénk az Őszirózsa Gondozási Központ fűtéskorszerűsítésére, a pályázat valószínűleg az ősz folyamán fog megjelenni.

A Magyar Falu Programban szeretnénk pályázni az Almádi játszótéren játszótéri eszközök beszerzésére, melyre 1.500.000 Ft önerőt terveztünk.

A Magyar Falu Programban szeretnénk pályázni a Rózsafa, a Bem, a Petőfi köz, valamint a József A. páros oldalának felújítására.

Ha nyer a TOP-plusz 7 utca, valamint a Magyar Falu Programban a 4 utca felújítására a pályázatunk, akkor az önkormányzat tulajdonában lévő belterületi utak folyóméterét figyelembe véve 91 % lesz aszfaltos, 9 % egyéb burkolatú. Ezek: a Dózsa Gy. út felső szakasza, a Zrínyi köz, a Béke köz, a Pincék útja, a Vadvirág út, a Wesselényi köz és a Tabán páros oldala.

Felmérettük, hogy ezen utcák alapszedése, kövezése, felületkiegyenlítése aszfaltozás nélkül bruttó 25.000.000 Ft-ba kerülne. Ha nem jött volna közbe ennyi negatív tényező, ezt idén meg is tudtuk volna valósítani önerőből. Ha ez a műszaki állapot megvalósulna, akkor lehetne pályázni az aszfaltozásukra. Továbbra is feltett szándékunk, hogy minden utca aszfaltburkolatot kapjon Rózsaszentmártonban.

Megterveztettük a teljes településre a közvilágítási lámpatestek cseréjét, illetve plusz lámpaoszlopokat a Szerelem közbe, ill. a Klapka Gy. út alsó szakaszára. Ez már az idei tartalék keretünk terhére ment, ennek költsége 1.247.470 Ft. Terveink szerint a legkorszerűbb, harmadik generációs ledes lámpatestek ESCO finanszírozás keretében kerülnének cserére. Egyenlőre még nem indítottuk el a közbeszerzési eljárást.

Idén a kulturális rendezvényeinket önerőből finanszírozzuk, nincs pályázat, erre 3.849.000 Ft-ot terveztünk. Ezek: egészségnap/gyermeknap május 13-án, augusztus 19-én-20-án Rózsa napok, ahol a Magyar Honvédség 3. Területvédelmi Ezred 60. Területvédelmi Zászlóalj, valamint a Magyar Honvédség Kiss József 86. Helikopterdandár Szolnoki Légierő Zenekara is közreműködik. Idősek napja szeptember 30-án, Bányász nap, Borbála nap és Községi Karácsony.

2019 óta vagyunk partnerségben a Magyar Honvédség 3. Területvédelmi Ezred 60. Területvédelmi Zászlóaljával. Nagyon büszkék vagyunk erre a kapcsolatra, megyénként két településen engedélyezett a honvédelmi tábor és az Önkormányzat minden évben megkapja a lehetőséget.

A Kossuth, Hunyadi, Béke, középső buszmegálló kátyúzásához 8.352.542 Ft biztosítunk önerőből, a munkálatok áprilisban be is fejeződnek. Emellett idén is biztosítjuk az Önkormányzat és intézményei dolgozóinak a bérkiegészítéseket.

Ezek a feladatok a 2022 év végi szabad pénzeszközből, az 53.760.164 Ft-ból annyit felemésztettek, hogy az idei költségvetés elfogadása után a tervezett tartalékunk 27.883.193 Ft.

A szociális normatíva terhére idén is támogatjuk a rózsaszentmártoni családokat, melyre 9.318.315 Ft-ot kaptunk az államtól. Ebből terveztünk köztemetésre, a Lőrinci Szociális Társulás működéséhez való hozzápótlást, valamint a már megszokott települési segélyeket, a szociális és gyermekétkezők költségeihez való hozzápótlást.

 

Összefoglalva: idén sem fogunk unatkozni. A már megnyert és a remélhetőleg nyertes pályázatok által az Ágói patak burkolása, a pincei út felújítása, a 11 újabb út felújítása, a közvilágítás korszerűsítés, a sportöltöző felújítása, a kamerarendszer I. ütemének kialakítása, a játszótér, az idősek otthona fűtéskorszerűsítése jelentős feladatokat mér ránk.

Tisztelettel köszönjük Szabó Zsolt képviselő úr segítő közreműködését, partnerségét, melynek eredményeképpen jelentős beruházások valósulhattak és valósulhatnak meg, amelyek nagyban meghatározzák településünk jövőjét. Minden projektet nagy előkészület előzött meg, van, hogy több éves, megvalósításuk sem volt egyszerű, napi egyeztetést, személyes jelenlétet igényelt a projekt minden résztvevőjétől. Keményen megdolgoztunk az elért eredményekért, nem adták ajándékba. A sok beruházásnak, amelyet több éves előkészület előzött meg, a 2015 óta bevezetett szociálpolitikai intézkedéseknek, a biztonságos környezetnek köszönhetően sokan beköltöznek, visszaköltöznek, a fiatalok gyermeket vállalnak, újra emelkedik a lakosságszám.

Ne feledjük: akik a kezdetektől itt élnek, látják, honnan indultunk, hogyan vitt el bennünket az árvíz védelem nélkül, és hogyan újulnak meg az utcák, az intézmények. Akik pedig hozzánk költöztek, már azért költöztek ide, mert látják a fejlődést, a rendezettséget, hisznek abban, hogy Rózsaszentmárton jó otthonuk lesz, hogy ez egy befogadó közösség. Az ő döntésük nem véletlen, nem a lottón nyertük el a bizalmukat: megéreztek valamit abból, amire törekszünk, közösen, évtizedek óta. Valamit tehát mi közösen letettünk az asztalra, amit nem csak ki kellett pipálni, de meg is kell őriznünk. Már megcsináltuk, de nem vagyunk készen: mindig fejben kell tartanunk, hogy van mit veszítenünk. És azért van, mert sokat dolgoztunk, büszkék lehetünk. Kár lenne elkótyavetyélni a fáradtságos munkával elért eredményeinket. Becsüljük meg ezeket!

 

Rózsaszentmárton Községi Önkormányzat nevében tisztelettel megköszönöm a lakosságnak, hogy teljesítették adóbefizetéseiket, a civil szervezeteknek a partnerséget, a rendezvényeken való közreműködést, a sok társadalmi munkát, az intézmények dolgozóinak, hogy becsülettel helytálltak, tették a dolgukat.

 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, az elhangzott tájékoztatót a községi honlapon olvashatják és tekinthetik meg a felvételt.

Rózsaszentmárton, 2023. április 3.

 

                                                                                     Sipos Jánosné polgármester


 

 

Magyar Falu Program

Videók