2010. március 21.

Nagyböjt 5. vasárnapja


 

Napi evangélium:

Abban az időben: Jézus kiment az Olajfák hegyére. Kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köréje sereglett, ő pedig leült, és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, és vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. Ők azonban tovább faggatták. Erre fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön. Azok meg ennek hallatára egymás után eloldalogtak, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott a középen álló asszonnyal.

Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hol vannak, akik vádoltak téged? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

  Jn 8,1-11

Elmélkedés:

Gondolatok a napi evangélium kapcsán

Feltétel nélkül

Életünkben előfordulnak olyan helyzetek, amikor nehéz kérdést tesznek fel nekünk, s komolyan gondolkodóba esünk, hogy mit is válaszoljunk. Bizonyos csapdahelyzetekre gondolok, amikor mindenféle válasz rossznak tűnik. Nagy bölcsességre van szükség, hogy az ilyen helyzetekből ki tudjuk vágni magunkat, s vagy rögtön érkezik a jó gondolat, vagy késik, de akkor szégyenben maradunk. Az egyik kedves ismerősöm, Eszter is ilyen helyzetbe került egy alkalommal. Vonattal utazott szüleivel és testvérével, s útközben beszélgetésük során vallási dolgokra terelődött a szó. A velük szemben ülő férfi ettől kezdve gúnyos mosollyal követte a beszélgetést, s egyértelműen látszott rajta, hogy nem hisz Istenben. Illendőségből nem szólt bele a szülők és a gyerekek beszélgetésébe, de nem lehetett tudni, hogy mikor fog nála elszakadni a cérna. Egy idő után elővett a táskájából egy szelet csokoládét, éppen olyat, ami egyébként Eszternek is a kedvence volt. Már majdnem megbontotta, hogy megegye, amikor hirtelen támadt egy ötlete. Eszter elé tartotta a csokit és ezt mondta: „Kapsz tőlem egy szelet csokoládét, ha megmondod, hogy hol van az Isten?” Hirtelen megfagyott a levegő. Hát mit válaszolhat egy tizenkét esztendős, jólelkű lány egy ilyen provokáló kérdésre? Milyen bizonyítékot tudna mondani egy hitetlennek Isten létezéséről? A szülők megdöbbenésükben azonnal elhallgattak, s lányukra néztek, miközben a férfi továbbra is gúnyos tekintettel Eszter előtt lóbálta a finomságot, várva a feleletet. Eszter elgondolkozott egy pillanatra, de nem jött zavarba. Elővette hátizsákját, amelyben az öccse és az ő számára is éppen ugyanilyen csoki lapult. A két csokit tenyerén a férfi elé tartotta és megszólalt: „A bácsi kap tőlem két szelet csokoládét, ha megmondja, hogy hol nincs az Isten?” Most viszont a férfi arcáról fagyott le a gúnyos mosoly a megdöbbenéstől, mert erre a kérdésre bizony nem tudott mit válaszolni, s szégyenkezve hajtotta le a fejét.

Jézus életében több alkalommal előfordult, hogy az írástudók és a farizeusok nehéz kérdéseket tettek fel, mintegy csapdába szorították. Az egyik ilyen jól ismert eset az volt, amikor megkérdezték tőle, hogy a zsidóknak szabad-e adót fizetniük a római császárnak? Jézus ügyes választ ad: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!” (vö.: Mt 22,15-22; Mk 12,13-17; Lk 20,20-26). De más alkalmakkor is bölcsességéről tett tanúságot, amikor ravasz kérdésekkel próbálták sarokba szorítani.

A mai vasárnap evangéliuma is egy ilyen esetről számol be. Az írástudók és a farizeusok házasságtöréssel vádolnak egy asszonyt, s Jézus véleményét kérik az ügyben. A csapda tökéletes, vagy legalábbis annak tűnik. A mózesi törvények szerint az asszony halált érdemel. Ha Jézus ellenzi a nő megkövezését, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy nem szükséges megtartani a törvényeket. Ha viszont azt mondja, hogy valóban halálra kell kövezni, akkor kegyetlenséggel vádolhatnák. Jézus azonban ügyes válaszával elkerüli a csapdát: „Az vesse rá az első követ, aki közületek bűn nélkül van!” (Jn 8,7). Ezzel a felelettel Jézus elismeri, hogy valóban bűnös lehet az asszony, de ha ez igaz, akkor sincs senkinek joga őt vádolni, hiszen a vádlók ugyanúgy bűnös emberek. A forrongó hangulat ebben a pillanatban elcsendesül. A gyilkos szándék alábbhagy. Az asszonyt rángató és fogva tartó kezek elernyednek, s elengedik az áldozatot. A megkövezésre összeverődött tömeg szétoszlik, mindenki távozik. Tulajdonképpen minden zavaró tényező megszűnik, s az irgalomra váró bűnös és az irgalmas Isten marad a helyszínen. Jézus irgalommal nézi a bűnöst. Minden szava irgalmasságról tanúskodik. Nem vádolja, nem faggatja, nem ítéli el, s nem kíváncsi az asszony esetleges mentegetőzésére. Még beismerő vallomást sem kér. Az irgalomnak nincs feltétele. Isten feltétel nélkül bocsát meg az embernek. Az embert feltétel nélkül szerető Isten feltétel nélkül bocsát meg a bűnösnek.

Egyedül a feltétel nélküli szeretet, a feltétel nélküli megbocsátás képes az embert szabaddá tenni. Szabaddá tenni, azaz megszabadítani a bűntől, s szabaddá tenni a jó úton való önkéntes elindulásra. A felmentő ítélet, vagy keresztény szóhasználat szerint a megbocsátás Isten feltétel nélküli szeretetéből fakad. E szeretet mutatkozik meg akkor, amikor Jézus vállalja a szenvedést és a kereszthalált, de ez nyilvánul meg abban is, amikor irgalommal fordul a bűnösök felé. Ezzel a feltétel nélküli szeretettel és megbocsátással vár engem is Jézus.

Befejezésül az evangélium befejező mondatához szeretnék még fűzni egy gondolatot. Jézus ezt mondja: „Menj, de többé ne vétkezzél!” (Jn 8,11). Napjainkban társadalmi szintű felháborodást vált ki, amikor a nyilvánosságra kerülnek, hogy egyes vezető beosztású emberek, hogyan tulajdonítják el a köztulajdont. Azok az emberek, akiket most súlyos bűncselekményekkel vádolnak, korábban évekig, évtizedekig azt látták, hogy mások is ezt teszik minden következmény nélkül. Aki a kicsihez fért hozzá, az keveset lopott, aki a nagyhoz, az többet lopott, de semminek nem volt következménye. Mintha mindenki szemet hunyt volna a másik bűne fölött, s elvárta, hogy mások is hunyjanak szemet az ő bűnei fölött. Mintha csak azt mondták volna: most lebuktál, legközelebb legyél ügyesebb. Menj és továbbra is csinálhatod ugyanazt! Menj és vétkezz tovább! Ez a gondolkodásmód messze áll Jézus gondolkodásától. Ő ezt mondja: Menj, de többé ne vétkezzél! Az egész társadalomra, s benne minden emberre vonatkozik, hogy csak akkor lehet a bűnökből felemelkedni, ha a bűn elkerülésének szándékával indulunk el egy új úton.

Horváth István Sándor

Imádság:

Uram, Jézus, beismerem, hogy oly sokszor ítélkezem mások felett. Bosszút akarva olykor szinte köveket ragadnék, hogy a bűnös elnyerje méltó büntetését. Az irgalmasság hangját sokszor elnyomja szívemben a kegyetlen, szívtelen ítélkezés. Jézusom, te egészen másként tekintesz a bűnösre. Te feltétel nélkül bocsátasz meg mindenkinek, nekem is. Ezt a feltétel nélküli megbocsátást szeretném megtanulni Tőled, s gyakorolni embertársaim felé.

Forrás: http://evangelium.katolikus.hu/