2009. május 31.

Pünkösd vasárnapja

Napi evangélium:

Amikor a hét első napján (Húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”

Jn 20,19-23

Elmélkedés:

Gondolatok a napi evangélium kapcsán

Életet adó és hirdető Lélek

Ma, a feltámadás húsvéti ünnepét követő ötvenedik napon, Pünkösd vasárnapján a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük. A szentmise olvasmányában az Apostolok Cselekedeteiből hallottuk az esemény leírását. A harmadik isteni személy egészen különleges jelek kíséretében szállt le az apostolokra: heves szélzúgás támadt, lángnyelvek ereszkedtek le a magasból és megkapták a nyelveken való beszéd adományát. De mit is jelent a Lélek eljövetele, jelenléte Jézus és benne hívők számára?

A virágvasárnapi és nagypénteki passió legmeghatóbb része az, amikor Jézus meghal. Így szoktuk mondani: kilehelte lelkét (vö.: Mt 27,50, Mk 15,37, Lk 23,46, Jn 19,30). Néhány perccel korábban ezt mondta a kereszten: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). Abban a pillanatban tehát, amikor Jézus meghal és kileheli lelkét, valójában átadja lelkét az Atyának. A köznapi beszédben az elhunyt személyre szoktuk mondani, hogy kilehelte lelkét. S itt nem egy költőien szép megfogalmazásról van szó, hanem egy olyan kifejezésről, amely nagyon pontosan fogalmazza meg, hogy mi is a halál: az ember kileheli lelkét, s átadja azt, visszaadja azt Istennek, akitől kapta. Jézus is, amikor meghal a kereszten, visszaadja lelkét Istennek. A feltámadáskor ennek a fordítottja történik: az Atya újra életet ad Jézusnak, lelket lehel belé. Természetesen új testet, megdicsőült testet is ajándékoz Jézusnak, de ugyanakkor új lelket is. A mai evangéliumban arról olvastunk, hogy a feltámadt Jézus, amikor megjelenik apostolainak, rájuk lehel és ezt mondja: Vegyétek a Szentlelket! (vö.: Jn 20,22). Egyesek furcsának tartják, hogy Jézus „az apostolokra lehel”, de az előbb mondottak alapján már megértjük, hogy miért fontos, s mit jelent ez a „lehelés”. Az a Jézus, aki meghalt, aki kilehelte lelkét, most „lehelni” tud, mert él, mert lélek van benne, mert élet van benne. A Szentlélek elküldése ebben az értelemben a feltámadás egyik közvetett bizonyítéka. A halott, lélek nélküli Jézus erre nem volna képes. Csak az élő, a feltámadt Krisztus képes elküldeni a Lelket. Ahol nincs lélek, ott halál van. Ahol lélek van, ott élet van!

Pünkösd napján a Jézust éltető Szentlélek jön el, hogy éltesse az apostolokat, a tanítványokat, az Egyházat és minket is. A hitvallásban ezt a Lelket nevezzünk „Urunknak és éltetőnknek”. A Szentlélek nem csupán éltet, hanem az élet hirdetésére ösztönöz mindenkit. Az első pünkösdkor Szent Péter apostol olyat tesz, amihez korábban még nem volt bátorsága: a nép elé áll és szól hozzájuk. A Szentlélek erővel tölti el őt és az életet hirdeti. Ezt mondta: „Isten feloldozta a halál bilincseit, és feltámasztotta Jézust” (ApCsel 2,24). Jézus az élet evangéliumának hirdetését bízta az általa kiválasztott személyekre, akik most megkapják az erőt és a bátorságot ahhoz, hogy teljesítsék ezt a küldetést. Említsünk meg erre egy másik példát is. Szent János így kezdi első levelét: „Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit szemünkkel láttunk és amit kezünk tapintott, az Élet igéjét hirdetjük nektek” (1Jn 1,1). Az apostoli igehirdetés Élet hirdetésével kezdődött. Éppen ezért az Egyház mindig is az életet, a feltámadást hirdeti.

II. János Pál pápa Az élet Evangéliuma kezdetű, 1995. március 25-én megjelent enciklikájában összefoglalja az emberi életről, az élet méltóságáról, sérthetetlenségéről, tiszteletéről és védelméről szóló keresztény tanítást. Ezen írásában a Szentatya megfogalmazza többek között azt, hogy az Egyháznak és benne minden hívőnek kötelessége az élet Evangéliumának hirdetése, ünneplése és szolgálata. Ezen küldetésben meghatározó és pótolhatatlan szerepe van a családnak, minden keresztény családnak. A családban új életek, gyermekek születnek, akiknek hitre nevelése a szülők részéről az élet evangéliumának hirdetését jelenti. A mindennapos családi lelki együttlét és imádság, valamint a család közös részvétele a vasárnapi szentmisén az életet evangéliumának ünneplését jelenti, bekapcsolódva a nagyobb család, az Egyház közösségébe. Az élet evangéliumát akkor szolgáljuk, amikor a fogantatástól a természetes halálig, a megfogant emberi személytől az utolsó pillanatig embernek tekintett haldoklókig, mindenkinek az életét védelmezzük.

Az elmúlt vasárnap Jézus mennybemenetelére emlékeztünk. Az Úr távozása, elmenetele egykor szomorúsággal töltötte el az apostolokat, de vigasztalásukra volt mesterük ígérete, hogy hamarosan elérkezik a Szentlélek. A jézusi ígéret pünkösdkor teljesedett be. E naptól kezdve a Szentlélek által Jézus tovább él a világban, az Egyházban. Látható alakban már nincs köztünk, de jelen van tanításában, a szentségekben és a Szentlélek által. Kegyelme, jelenléte ma is megtapasztalható. Az Egyház azért él, működik és növekszik, mert Jézus él benne. Éljen bennünk Jézus!

Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, segíts minket annak megértésében, hogy a Lélek ajándék, Isten ajándéka, s ugyanígy az életet is mindig ajándéknak, az Ő ajándékának tekintsük. Tégy minket az élet evangéliumának hirdetőivé, ünneplőivé és szolgálóivá. Élj bennünk mindenkor Szentlelked által, hogy élet legyen bennünk, s egykor eljussunk az örök életre.

Forrás: http://evangelium.katolikus.hu/