Ifjúsági mozgalmak, pártszerveződések

A politikai életben egyre több párt szerveződött országosan és falunkban is. Emlékezetem szerint legalább öt szervezet alakult Rózsaszentmártonban. Pártot alakítottak a kisgazdák, a nemzeti parasztság, a szociáldemokraták, a keresztények, valamint a kommunisták. Külön alakult meg a Nőszövetség. Mi akkori fiatalok semmit sem tudtunk a pártok terveiről, s arról sem, hogy milyen célból szerveződtek. Nem vagyok biztos benne, de talán a faluban élők többsége sem. Valahogy úgy nézett ki az akkori állapot, mintha az emberek gondolkodásmódját, nézetét kiismerhetetlen erők, láthatatlan törvények irányították volna. Nehezen rendeződött a gazdaság helyzete úgy a bányászatban, mint a mezőgazdaságban. A bányákat államosították, a nagybirtokban levő földeket pedig szétosztották. A rózsaiaknak a vízvári földeket mérték ki.

Újabb gondokat okozott, hogy igavonók hiányában nehéz volt a földeket megművelni. Arra is emlékszem, hogy voltak olyan családok, akik összefogtak és verejtékes munka árán meghorolták sekélyen a földet, majd abba ültettek kukoricát. Később a beszolgáltatások miatt vált keserűvé a földművesek élete. Mindenféle terméket be kellett szolgáltatni az államnak, mint például a tojást, búzát, kukoricát, árpát, rozst, stb. Voltak esetek, amikor a padlást is leseperték. Egyre szorongatottabb helyzetbe kerültek az akkori gazdák. A beszolgáltatások okán még tervezni sem tudták jövőjüket.

A lakosságban rejlő feszültséget némileg az a tény enyhítette, hogy sok családból jártak a bányába dolgozni és ott jobb volt az ellátás. Legalább is az ellátás szempontjából, már ami az élelmiszerhez, a ruházathoz, a cigarettához, a szappanhoz és a lábbelihez jutást illeti. Fizetést is kaptak, bár a pénz nem sokat ért akkortájt. Azóta is többször jut eszembe, hogy volt-e valaha annyi pénze a rózsai embereknek, mint akkor. A fizetés ugyanis ezer-, tízezer-, százezer-, egymillió-, tízmillió- és százmillió pengőt taksált, de a vásárló ereje fabatkát sem ért. Csupán vagy 10 doboz gyufára, esetleg 4-5 kg kukoricalisztre futotta belőle.

A forint megjelenésekor a bányászok 20, 30, 50 forint előleget vehettek fel. Ennek a pénznek már kezdett komolyabb vásárló értéke lenni, mivel a gazdasági helyzet bizonyos szempontból erősödni látszott.

A háború után kilátástalannak láttuk a jövőt, a sebek is nehezen gyógyultak. A lelki és fizikai megterhelés azonban ha lassan is, de oldódott. A politikai változások nagy hatással voltak a gazdaságra, ami nem csak az emberek anyagi helyzetét befolyásolta, hanem a szemléletét is. Az idősebbeknek és a fiataloknak egyaránt alkalmazkodniuk kellett az új rendszerhez. Többen a különböző pártokhoz csatlakoztak, míg a fiatalok az ifjúsági szervezetekben találták meg helyüket. Az ifjabbak igyekeztek elsősorban munkába elhelyezkedni, majd valamilyen közösségbe bejutni.

Barátaimmal és munkatársaimmal szerettünk volna mi is valamilyen közösséghez tartozni. Elmentünk hát a Kalott Egylet fiataljai közé, akik szórakoztak, asztaliteniszeztek, társasjátékoztak és beszélgettek. Minket meglátva finoman megjegyezték, hogy ez nem a bányászok ifjúsági szervezete! Itt ismét éreztem a megkülönböztetés egyfajta formáját, bár meg kell mondanom, hogy soha nem tapasztaltam rózsai fiatalok között kibékíthetetlen ellentétet. Egyesek talán felsőbbrendűségi érzetből vagy talán csak nagyképűségből tettek ránk megjegyzéseket? Erre a kérdésre azt hiszem soha nem kapok már választ.

Ekkor aztán Lakatos Pisti barátom azt mondta: „Fiúk! Menjünk innen a Madiszba, hátha ott befogadnak bennünket.” Elmentünk, s örömmel fogadtak bennünket. Dorner Sándor volt a titkár, a vezetőség tagjai pedig Kovács István és Teréki István. Jól éreztük magunkat, mivel volt ott rádió, zongora, társasjátékok, ping-pong asztal és egyéb szórakozási lehetőséget is biztosítottak. Később tánciskola is működött ott, valamint kulturális és sportolási lehetőségek is adódtak.

Koósz Pál boksz-szakosztályt alakított és sok tehetséges fiatalt nevelt. Többek között Sand József, Sándor János, Kapás Vilmos, Lakatos István. Én is részt vettem néhány edzésen, de inkább a foci vonzott. A labdarúgás iránti szeretetem abban is megnyilvánult, hogy 27 éven keresztül sportvezetőként is tevékenykedtem Ez idő alatt jártam sportiskolába, sportvezető-képzőbe, továbbá úszómesteri és labdarúgó edzői képesítést is szereztem. A sport egyébként nagyon sokáig meghatározó szerepet töltött be a község életében. Egymás után alakultak a szakosztályok, mint például női kézilabda, férfi röplabda, sakk-szakosztály, s nem mellékes, de három labdarúgó csapata is volt Rózsaszentmártonnak.

Dinamikusan fejlődött a faluban a kulturális élet is. Nagy Péter vezetésével ismét megalakult a fúvószenekar. Később Marosvölgyi Henrik lett a karnagy, még később pedig Szemán Béla iskolai igazgató úttörő zenekart szervezett. Felemelő érzés volt látni és hallani a rendezvényeken, ünnepségeken ugyanúgy, mint a tánccsoportok és a színjátszók előadásait. A művészeti csoportokat Tarr Béla szervezte, odaadó, fáradtságot nem ismerő munkával. Napjainkban ugyanez elmondható Kékkő Józsefné Adélka felejthetetlen rendezéseiről is.

Az ország gazdasági helyzetének javulásával a falusi emberek életkörülményei is pozitív irányba mozdultak. Az akkori rózsai családok életvitele bizonyos mértékben jobb volt, mint a környékbeli településeken élőké. Minden bizonnyal az itt működő bányának köszönhetően. A széntermelés országos támogatást élvezett, így a bányász településeken jobb volt az élelmiszer ellátás, a magazinokat több áruval töltötték fel. Olyan présgépeket állítottak üzembe továbbá, melyek étkezési olajt állítottak elő napraforgóból és tökmagból.

Egy másik helyiségben csizmák, bakancsok és cipők javítását végezték. Itt dolgozott Petes Emil, Nagy Antal, Tóth József, hogy csak egy pár nevet említsek. A bányánál lehetőség volt szénvásárlásra is. Lovas és ökrös szekerekkel hordták a szenet nem csak helyben, hanem a szomszédos településekre, sőt még az Alföldre is.