S ami közben történt...

Még ebben az évben házasságot kötöttem, s kedves feleségemmel már csaknem 50 éve együtt élünk. Nagyon jó feleség, csodálatos édesanya és nagymama, aki a családját és a virágokat nagyon szereti. Házasságunkból két fiúgyermek született: Attila és Ervin, s három leány unokának is örülhettünk, mint nagyszülők.

A bányászok életvitelét – szociális, kulturális és más egyéb – a bánya vezetése és a szakszervezet anyagilag is támogatta bizonyos mértékben. Így kerülhetett arra sor, hogy 1954-1955-ben a dolgozók általános iskolájának hetedik és nyolcadik osztályát el lehetett végezni. Sőt egyes beosztásoknál kötelezővé is tették. A színházi előadásokra és egyéb családi összejövetelekre a szocialista brigádok szervezésében lehetett eljutni. A bányászok kedvezményes üdültetését a szakszervezet mindenki számára lehetővé tette. A lakások építését az üzem támogatta és kölcsönöket is biztosított. Azokat a házépítési kölcsönöket persze nem terhelték olyan óriási kamatok, mint manapság. Az 50-es évektől a 70-es évekig bezárólag rengeteg lakás épült Rózsaszentmártonban. A falu lakossága nagyon iparkodott és szorgoskodott a haladás érdekében.

A viszonylag biztos megélhetés, a foglalkoztatottság rendkívül jó hatással volt a rózsai emberekre. Minden jel arra mutatott, hogy természetes közegben a változó valósággal, minden nehézség ellenére, fokozatosan lépést tudtak tartani.

Attila

 

Ervin

 

Az unokák: Anikó és Anita