Továbbtanulási lehetőségek

Az ország minden szénbányájának növelnie kellett a kitermelt szén mennyiségét. A szén esetleges hiánya súlyos károkat okozott volna, ugyanis ezzel fűtötték a mozdonyokat, az erőművek többségét és nagyon sok gyár is szénnel tüzelt. A nyersanyaghoz való hozzájutás okán úgynevezett széncsaták alakultak ki ország szerte, ami érintette Rózsát is. A megnövekedett termeléshez még több munkaerőre és még több modern gépre volt szükség. Annál is inkább, mivel kiadták a három és az ötéves terveket, melyek teljesítése minden üzem részére kötelező volt.

A VII-es aknában már gumihevederes szállítószalag üzemelt. Egyre több gépész és villamos szakemberre is szükség volt, s ezek képzését saját erőből oldották meg. 1949-ben több fiatal is mehetett egyetemre a falunkból orvosi és mérnöki pályákra. Beindultak a szakmunkásképző intézetek is. Szinte minden fiatalnak lehetősége volt a tanulásra főként gépészeti, lakatos, villanyszerelő, marós, esztergályos szakmákban, majd később technikusi és nehézgépkezelői képesítéseket lehetett szerezni. 1950-ben Petőfibányán elkészült az új és modern gépüzem, ahová a VII-es aknánál dolgozó szakembereket és gépi berendezéseket áthelyezték. Dorner Lajos bácsi lett az üzem művezetője, Gömöri Pista bácsi pedig az üzem igazgatója.

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy rengeteg rózsai fiatal választott magának szakmát. A tanulás feltételeit megteremtették, így több ágazat közül lehetett választani úgy a fiúknak, mint a lányoknak. Hatvanban beindult a szakmunkásképző (MTH), ahová a környék üzemeinek fiataljai nyertek felvételt. Én a géplakatos szakmát választottam, amiből aztán sikeresen levizsgáztam. A II. világháború óta eltelt időszak alatt falunkból nagyon sokan lettek szakmunkások, végeztek technikumot, főiskolát, egyetemet.