Darab Károly írásai

 

Nagyapó meséi – Fifi és a hurok

Nagyapó ma egy nagyon szomorú történetet mesél el, készülj fel kedves olvasóm, s ha  úgy érzed sírnod kell, hát sírd  jól ki magad.

Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy kutya. Nagy gondban volt a család, mikor nevet kellett adni az új szerzeménynek, egy aranyosan suta kicsi tacskókutyának. Nem is igen tudták volna elnevezni, hiszen  az anya „Lady”-t, az apa  „Cézár”-t, a nagyobbik lány „Madonná”-t javasolt. Csak Ancsika a kicsi lány nem szólt bele, ezidőtájt még nem beszélte anyanyelvünket. Úgy két hét múltán egy szikrázóan fényes nyári napon a kicsi lány a mama és a papa után kimondott még egy értelmes szót, miközben a nagy piros traktor árnyékában játszadozott a kutyussal. Nem lenne talán még a mai napig sem neve a kis tacskónak, ha keresztapu meg nem kérdezi az önfeledten játszadozót: Ancsika, hogy hívják a te aranyos kiskutyádat? Nagy kerek szemekkel nézett fel, s érezte, hogy erre valamit mondania kell, hiszen mégsem lehet, hogy keresztapunak ne mondja meg: Fifi. Fifi? Fi-fi. Hát akkor Fifi. Egy nagy-nagy összekacsintás a keresztelő jutalma. Eresztapu megy tovább dolgára, s hallja a vidám kutyaugatást a még vidámabb Fifi Fifi végtelen mondókájával.

Sok év telt el azóta. A kicsi lány már tud írni, olvasni. Keresztaput nagyon szereti. Fifit is nagyon szereti, habár ősz végén, mikor kiskutyák születtek, anyai szeretettel rakosgatja őket a kosárból a babakocsiba, onnan a konyhaszekrény aljába, de szoktak a kiskutyák biciklizni, fürödni is. Anya olyankor nagyon mérges, apa elnézőbb, de igaz neki már az esti sörökön jár az esze.

Hideg, barátságtalan reggelre ébredt a falu Február közepén már nem is várhat mást a természetet ismerő és szerető ember. Mégis, valami nem illett a képbe. Az ég takarója sötéten jelezte ma itt nem fog kisütni a nap. Szemerkélő havas eső bosszantotta a disznóvágásra összegyűlteket. A munka haladt. Egy-két macska ott somfordált a friss, jó húsillat körül. Fifi is itt szokott lábatlankodni Hol van Fifi? Ancsika, hol van Fifi?

A kislány szemében valami szomorú csillogás, félrehív. Fifi beteg ár három napja Az öreg, sokat tapasztalt napszámos- mindenes meghallja beszélgetésünket, csak három szót szól. Megfogta a hurok. Hurok? Fifi fekszik a vackában. Már nem reszket, nem kapja fel a fejét. Ancsika hangjára még egy utolsó előtti csillanás szökik a szemébe. Feláll. Nem erőlködik. Kis gazdája lábához simul. Keresztapu, Keresztapu! Szinte önkívületben sikítja. Jobban van Fifi, jobban van. Jobban. Terhe már alig látszik. Kiskutyái elhaltak benne. A hurkot túlélte volna – mondja az öreg –, de a halott kiskutyák miatt nem sok van hátra.

Két nap múlva találkozunk Ancsival. Fifi meghalt keresztapu. Már nem sír. Szótlanul megyünk még egy darabig. Ancsika te nagyszerű kislány vagy. Tudom, szalad az iskolába.