|
Volt egyszer egy Pollux Nekrológ |
||
|
Nehéz szívvel írom e sorokat, amikor is a nemrég elhunyt kiváló személy, Gubis Pál életét és munkásságát méltató cikk írására vállalkoztam. A sors véletlen alakulása során feleségén kívül velem, mint postás kézbesítővel beszélgetett utoljára. Kedves szavai ezek voltak: „Karcsikám, maga úgy látom, kitűnő egészségnek örvend.” – Hát, ez így igaz Pali bácsi, mondtam én. De ő már nem volt az igazi. Arca fáradt, meggyötört volt. A következőkben már özvegye, Ibolya nénivel való beszélgetést osztanám meg az olvasókkal. Pali bácsi Rózsaszentmártonban született 1940. november 27-én. Az öt testvér közül harmadikként látta meg a napvilágot. Az általános iskolát itt helyben végezte, majd Vörösmajorban kitanulta a lakatos szakmát. Budapestre kerülvén megszerezte a hivatásos gépkocsivezetői jogosítványt. Dolgozott az Ecsédi külfejtésnél, ahol 1 évig volt az üzemvezető sofőrje. A katonaságtól 1962-ben szerelt le, katonatársa volt Korda György, azóta híressé váló énekes. 1963-65-ig újra gépkocsivezető, majd műhelymunka következett. 12 éves korától már a Bányász Fúvószenekarban játszik, mint trombitás. Innentől kezdve megindul páratlan zenei pályafutása. Játszott szaxofonon, zongorán, dobolt, s ki tudja, még milyen hangszereken. Már a katonaságnál is zenélt az ottani zenekarban, tagja lett a Szimfónikus zenekarnak is, majd tánczenekart vezetett, főleg jazz műfajban játszottak. Az igazi, egész életét betöltő álom 1964-ben kezdődött, megalakította a Pollux zenekart. Haláláig működött a kétszemélyes zenekar, Kristóffy Lajos barátjával szinte a falu minden családjánál zenéltek. Összesen 16 tagja volt az idők folyamán a Polluxnak. Gubis Pál mindig vidám, mindenkivel barátságos volt. Élete tragikus hirtelenséggel, váratlanul ért véget, nagy űrt hagyva maga után úgy a családjában, mint a falu közösségében. Isten veled Pali bátyám, nyugodjál békében! Darab Károly |
||