Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk "sütiket" használunk honlapunkon. Az oldal használatával Ön beleegyezik a "sütik" használatába.
Akadálymentesített verzió elhagyása Rózsaszentmárton - Akadálymentesített verzió
Menü kinyitása/bezárása

Hírek

>> Hírek > A Rózsa Napok rendezvényen elhangzott köszöntő

A Rózsa Napok rendezvényen elhangzott köszöntő

2014. augusztus 19., 16:05
Sipos Jánosné Polgármester köszöntője 2014. augusztus 16-án

Rózsaszentmárton Község Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm a Rózsa napi rendezvényen megjelenteket! Kérem, engedjék meg, hogy mondandómat ülve folytassam.

Hagyomány már, hogy az Önkormányzat a község legnagyobb ünnepén, a Rózsa napok alkalmával köszöni meg a helyi közösség szolgálatában kiemelkedően sokat tevő magánszemélyek és civil szervezetek munkáját.

A Képviselőtestület döntése alapján, a mai napon kerülnek átadásra a díszoklevelek a jubiláló civil szervezetek részére, a Rózsaszentmárton Községért Kitüntető Címek, majd a legrangosabb kitüntetés, a Díszpolgári Cím.

Ebből az alkalomból nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a civil szervezeteket, Kláben Györgynét és Szalai Istvánnét, ill. külön tisztelettel dr. Gulyás István urat, valamint az ő tiszteletére megjelent:

            Szűrös Mátyás urat, volt köztársasági elnököt, valamint

            Tóth Csaba rendőr alezredes urat

Egyéb elfoglaltsága miatt nem tud részt venni a mai díjátadón, de szívélyes üdvözletét és gratulációját küldi:

Bagi István ezredes urat

            Dobozi József rendőr altábornagy urat

            Riba Attila katonai attasé urat

            Szelekovszky Ernő urat, a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Országos Szövetségének elnökét

            Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány

Takács József ezredes, a Szlovák Köztársaság Nagykövetségének véderő attaséja

            Túri-Kovács Béla országgyűlési képviselő úr

            Valenta László rendőr dandártábornok

            Varga István professzor emeritus

Rózsaszentmártonban 22 civil szervezet tevékenykedik, melyek sokfajta kikapcsolódási lehetőséget biztosítanak a szabadidő hasznos eltöltésére, ill. nagyban segítik az Önkormányzat tevékenységét, számíthatunk rájuk a rendezvények lebonyolításában, fellépéseknél, ill. a társadalmi munkavégzéseknél.

Idén öt civil szervezet jubilál. A Képviselőtestület megköszönve munkájukat, további sikereket kíván számukra, tevékenységük továbbra is szolgálja a köz javát. Kérem, szíveskedjen átvenni a díszoklevelet:

            a Baba-mama Klub nevében Nagy-Miklós Annamária

            a Jóga csoport nevében Varga Andrea

            a Rózsafa citerazenekar nevében Vellai Ferenc

            a Rózsa Hastánckör nevében Vargáné Hegyi Katalin, végül

            a Versbarátok Köre nevében Darab Károly

 

Kláben Györgyné méltatása következik

Kláben Györgyné 1955. március 15-én született Gyöngyösön. Már általános iskolásként megismerkedett az elsősegélynyújtás rejtelmeivel, a Petőfibányai üzemorvosi rendelőben tanulta a sebek ellátását. Ekkor döntötte el, hogy egészségügyi pályára megy.

Hogy mennyire jól döntött, azt méltán példázza, hogy a hatvani Bajza József Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola harmadikos tanulójaként megnyerte osztálytársaival az Országos Ifjúsági Elsősegélynyújtó versenyt.

Ápolói és csecsemőgondozói szakképesítést, később szakápolónői és körzeti betegápolói képesítést szerzett. A hatvani kórház baleseti osztályán kezdett dolgozni. Hatvani lakosként 1975-ben pályázta meg a rózsaszentmártoni orvosi rendelőben megüresedett körzeti nővéri állást. 2009-ig dr. Pető Mária doktornővel, majd ezután dr. Király Csaba doktor úrral dolgozott együtt. Nyugdíjba vonulása után is visszavágyott a betegek közé, így jelenleg is dolgozik az orvosi rendelőben. Férjével két gyermeket nevelnek.

Mindig fő feladatának tekintette a betegek magas színvonalú ellátását, kedvességével, odafigyelésével igyekezett megkönnyíteni a páciensek mindennapjait.

Szívügyének tekintette a betegségek megelőzését, részt vett a különféle szűrővizsgálatok előkészítésében és lebonyolításában. Az 1970-es évek közepétől tartott a háziorvosokkal együtt előadásokat az akkori TSz-ben és a Vállfában dolgozó asszonyoknak az egészséges életmódról, a szenvedélybetegségekről, ill. a különféle mozgásszervi és mentális betegségekről. A falusi emberek mindig nyitottak voltak, szép számmal jelentek meg ezeken az előadásokon.

Szalai Istvánné védőnővel együtt rendszeresen tartott előadásokat az általános iskolában. Szakmai munkáját dicséri, hogy 1990 májusában az Ápolónők Világnapján megyei első díjat kapott.

Nagyon gyorsan elszaladt ez a negyven év, de ha újra kezdhetné, ismét ezt a pályát választaná. Boldog embernek mondhatja magát, mert szerette a munkáját, a rózsai betegek elfogadták, a háziorvosokkal is jó munkakapcsolatot alakított ki.

Szakmai hitvallását híven tükrözi ez az Albert Schweitzer idézet, ami így hangzik:

„Felelősek vagyunk mindazért, amit az emberekkel, az embereknek és az emberekért cselekszünk.”

40 évnyi szolgálat után, nyugdíjba vonulása alkalmából Rózsaszentmárton Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Rózsaszentmárton Községért Kitüntető Címet adományozta részére, elismerve és megköszönve a községért végzett több évtizedes lelkiismeretes munkáját.

Kérem, fáradjon ki és vegye át a Rózsaszentmártonért Kitüntető Címet, egyben kívánunk számára a családja körében erőben, egészségben eltöltött hosszú és boldog nyugdíjas éveket.

 

Szalai Istvánné méltatása következik

Szalai Istvánné 1954. december 10-én született Szücsiben. Az általános iskola elvégzése után még nem tudta, hogy mi szeretne lenni, de hallgatott a megérzéseire és a Hatvani Bajza József Gimnáziumban akkor induló egészségügyi szakközépiskola tanulója lett.

Itt kóstolt bele először az egészségügybe és a csecsemőgondozásba, amit nagyon megszeretett. Érettségi után elvégezte az egy éves védőnő képzőt Szegeden, melynek elvégzése után munkába állt, Hatvanban helyezkedett el. 1975-ben férjhez ment, következő évben megszületett Edit lánya.

1982-ben tudomására jutott, hogy Rózsaszentmártonban megüresedett a védőnői állás, és mivel a lakóhelyéhez, Szücsihez közel szeretett volna dolgozni, megpályázta az állást. 1982. december 16-a óta dolgozik községünkben. Egy kicsit tartott a rózsaszentmártoni emberektől, hiszen egy egész falu lakosságát kellett megismernie, elfogadtatnia magát. Megnyerő, nyugodt modorával, az emberek iránt érzett mély empátiájával el tudta nyerni a gondozottak bizalmát, mindenkivel meg tudta találni a közös hangot.

Szakmai hitvallása szerint a legnagyobb dolog, ha egy kis emberke a világra születik. A kisgyermek fogadásában, gondozásában, felnevelésében kell a védőnőnek segíteni a szülőket. Ez az egyik legszebb feladat.

Munkába állása óta tevékenyen részt vett a község életében, segített az orvosi rendelőben, mind dr. Pető Mária, mind dr. Király Csaba háziorvosok, valamint a területi vezető védőnő nagyon jó véleménnyel voltak munkájáról. Munkája alatt gazdagodott, szépült a védőnői szolgálat, a szülők bátran fordultak hozzá problémáikkal. Nagy kedvvel szervezte a különféle szűrővizsgálatokat, valamint a véradásokat.

A Rózsaszentmártonban töltött 32 év alatt mintegy 700 gyermek fejlődését követhette a születéstől az iskoláskor végéig. Nagyon szeretett Rózsaszentmártonban dolgozni. 40 év szolgálat után 2014. augusztus 31-én községünk megbecsült védőnőjeként nyugdíjba vonult. Mint minden jó szakember, arra is gondolt, hogy megfelelő, jó szakmai felkészültségű utódja legyen, így segített az Önkormányzat számára a következő védőnőt megtalálni.

40 évnyi szolgálat után, nyugdíjba vonulása alkalmából Rózsaszentmárton Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a Rózsaszentmárton Községért Kitüntető Címet adományozta részére, elismerve és megköszönve a községért végzett több évtizedes lelkiismeretes munkáját.

Kérem, fáradjon ki és vegye át a Rózsaszentmártonért Kitüntető Címet, egyben kívánunk számára a családja körében erőben, egészségben eltöltött hosszú és boldog nyugdíjas éveket.

 

dr. Gulyás István méltatása következik

dr. Gulyás István Erken született 1932. július 8-án. Gimnáziumi tanulmányait Jászapátin végezte, majd Budapesten állatorvosi és agrármérnöki diplomát szerzett. Nős, két gyermeke van, feleségével Tarnamérán élnek.

Gyermekkorától datálódik gyűjtőszenvedélye, mely az állatorvosi tevékenysége mellett az idők során hivatásává vált. Gulyás doktor lakása múzeum is egyben, 9000 kötetes könyvtára igazi ritkaságokat rejt. Gyűjtőszenvedélyében segíti őt felesége.

Az országban több helyen megtalálható állandó kiállítása: többek között a Bólyai János Katonai Műszaki Főiskolán hadtörténet, a Hevesi Tűzoltó Laktanyában a tűzoltás története, a Hevesi Zeneiskolában zenetörténet, Hevesen sakktörténet, a Hevesi Rendőrkapitányságon rendvédelem, Egerben az Állategészségügyi Állomáson állattenyésztés, állategészségügyi kiállítás, a Belügyminisztérium oktatási központjában állatorvosi kiállítás, Vámosatyán néprajzi, rendvédelmi, honvédelmi, vártörténeti, állatorvosi, egyháztörténeti kiállítás.

1987-ben a nemzet javára felajánlotta iskolatörténeti gyűjteményét, 2002-ban pedig a rendvédelmi gyűjteményét. 1996-ban dr. Francsics Ottó rendőrkapitánnyal együtt létrehozta Tarnamérán Közép-Európa egyetlen tiszta profilú rendőrmúzeumát, a Magyar Rendőrmúzeumot. A Bólyai Főiskolán a női hallgatók részére dísztőralapítványt hozott létre.

Példaértékű és kimagasló szakmai tevékenységét fémjelzi, hogy munkáját számos díjjal elismerték, több kitüntetés büszke tulajdonosa, többek között:

-         a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem tiszteletbeli tüzére

-         a Bolyai János Műszaki és Katonai Főiskola nyugalmazott rendőr alezredese

-         kétszer kapta meg a Heves megyéért Kitüntető Díjat

-         tulajdonosa a Magyar Köztársaság címerével ékesített emlékgyűrűnek

-         megkapta a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét

-         a nemzetközi Szent György Lovagrend tagja

-         a Szent Mihály Arkangyal Lovagkereszt kitüntetettje

-         a Polgári Védelemért, valamint a Polgárőr Arany Érdemkereszt cím kitüntetettje

-         a Gloria Victis, valamint a Szent György Érdemjel kitüntetettje

-         Erk és Tarnaméra községek kitüntetettje

-         Vámosatya díszpolgára

Vándorkiállításai is sorra járják az ország településeit, az országos hírű rendvédelem-polgárőrség-hadtörténet-katasztrófavédelem kiállítás 2008-ban Rózsaszentmártonban is látható volt az Idősek Otthonában.

2008-tól látható Rózsaszentmártonban az oktatástörténeti kiállítása, melyet az öt éves használati szerződés lejárta után idén a községnek adományozott. Emellett újabb felajánlásával is gazdagodik Rózsaszentmárton, az új Egészségház megépítése miatt megüresedő orvosi rendelőbe az ősz folyamán rendészeti kiállítást hoz létre.

Példamutató, közösségformáló és értékalkotó dr. Gulyás István nyugalmazott állatorvos, magángyűjtő életútja. Talán nem véletlen, hogy a „legnagyobb magyar”, Széchenyi István a példaképe, akit népének szeretete, az emberi haladásba vetett hite, akaratereje, alkotó szenvedélye, szívós gyakorlati munkássága a magyar történet nagyjai sorába emelt. A Széchenyi Istvántól származó idézet szerint: „Az ember annyit ér, amennyit használ.”

A Rózsaszentmárton községért végzett munkájáért Rózsaszentmárton Község Önkormányzatának Képviselőtestülete megköszönve felajánlásait, Rózsaszentmárton község jó hírnevének gyarapítását, munkásságának elismerése, megbecsülése és tisztelete kifejezéseként a Rózsaszentmárton Község Díszpolgára Címet adományozza részére.

Megtisztelő számunkra, hogy Szemán Béla, Láng Jánosné, Kékkő Józsefné, Gubis Istvánné, Hajdúné dr. Pető Mária és Komendáné Nagy Márta után Önt is a rózsaszentmártoni díszpolgárok között köszönthetjük.

Kérem, fáradjon ki és vegye át a díszoklevelet és a vele járó szobrot. Egyben kívánok a Képviselőtestület nevében, további erőben, egészségben eltöltött éveket, a gyűjtőszenvedély megmaradását, és kívánom, hogy sok-sok lehetősége legyen még tenni a köz szolgálata érdekében.

 

Az események készült fényképek itt megtekinthetőek.

Vissza a listához